Megháromszorozták erejüket a magyarellenes pártok Romániában - hívta fel a figyelmet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerdán, az M1 aktuális csatorna műsorában.
Hétpárti parlament alakul Romániában, miután a hétvégén lezajlott választásokon két kisebb, a Románok Egyesüléséért Szövetségből (AUR) kivált politikusok által létrehozott új párt, az SOS Romania és a Fiatal Emberek Pártja (POT) is parlamenti képviseletet szerzett.
Megkezdték a megyei és a bukaresti kerületi választási bizottságok a romániai elnökválasztás első fordulójában leadott 19,5 millió szavazat újraszámolását, amit az alkotmánybíróság rendelt el az egyik jelölt óvása alapján - közölte pénteken Toni Grebla, az állandó választási hatóság (AEP) elnöke.
Semjén Zsolt: veszélybe kerülhetnek az elért eredmények, ezért minden magyar szavazatára szükség van
A romániai államfőválasztás első fordulója után veszélybe kerülhetnek az eddig elért eredmények, ezért a vasárnapi parlamenti választáson minden magyar szavazatára szükség van – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerdán Kolozsváron.
A következő napok legfontosabb feladata a mozgósítás a december elsejei parlamenti választásokra - hangsúlyozta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, a szövetség államfőjelöltje hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Calin Georgescu független jelölt, a többi román párt által szélsőségesnek nevezett Románok Egyesüléséért Szövetséghez (AUR) közel álló egyetemi oktató kapta a legtöbb szavazatot a romániai elnökválasztás első fordulójában.
Vezető politikusaik "luxusutazásai" miatt támadják egymást az elnökválasztási kampány utolsó hetében a román kormánypártok: a téma tisztázása érdekében két vizsgálóbizottság megalakításáról döntött szerdán a kétkamarás parlament együttes ülése.
Egyre több román mondja azt, hogy Kelemen Hunor a legjobb jelölt, az ellenfelek is egyre több elemet vesznek át a programjából.
Távol maradtak a kormánypártok képviselői - Marcel Ciolacu szociáldemokrata miniszterelnök és Nicolae Ciuca liberális házelnök - a romániai államelnökválasztási kampány egyetlen közvetlen televíziós vitájától.
Tíz nappal a romániai elnökválasztás első fordulója előtt az egymásnak ellentmondó felmérések szerint akár négy-öt jelöltnek is esélye lehet még arra, hogy bejusson a második fordulóba.
Csak az erdélyi magyarok politikai érdekképviselete tudja megakadályozni a megszerzett jogok elvonását - mondta Tánczos Barna, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Hargita megyei szenátorjelöltje a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, csütörtök reggel.
A tervezett közigazgatási átszervezés miatt a következő 30-50 évet is meghatározhatja magyar szempontból a román elnökválasztás és a parlamenti választás kimenetele - mondta Cseke Attila Bihar megyei szenátorjelölt, volt fejlesztési, illetve egészségügyi miniszter szerdán.